2018. április 18-án a Törökbecse Községi Művelődési Házban megnyílt a “Törökbecse korszakai” c. állandó tárlat, amely bemutatja a város történelmét a korai kőkorszaktól egészen a modern korig, ugyanakkor turisztikai és kulturális bemutatója azoknak a lelőhelyeknek és épületeknek amelyek Törökbecse községben találhatók.

A kiállítás szerzője Medovity Ildikó, régész, akivel a Művelődési Ház már több éve jó munkakapcsolatot ápol és akinek a kiállítás megszervezésére segítségül sietett még a Vajdasági Múzeum, a Vajdasági Magyarok Művelődési Intézete, és Törökbecse község.               

A tárlat körülbelül 200 tárgyat tartalmaz, amely csak töredéke annak amit a Törökbecse község vásárolt Jovica Bakalov zrenjanini amatőr-régésztől és amelyek bemutatják Törökbecsét és környékét korszakokon át.

Novica Blazin, a Művelődési Ház igazgatója kijelentette, hogy ez csak kezdete a régészeti és a történelmi elemekkel kpcsolatos gyűjtésnek, és kihangsúlyozta, hogy a további tervekben szerepel a tárlat időnkénti bővítése is, valamint azt is, hogy ez a kiállítás egy fajta meghívó a lelőhelyek meglátogatására is.

A kiállítás megtekinthető munkanapokon 07 és 21 óra között.