Szerda, 2019. június 5.
20h
Községi Művelődési Ház Törökbecse
– a belépő ingyenes –

Egy régi rádiókészülék szól a színpad szélén, s miközben felvételről Molnár Zoltán előadásában az Eredj, ha tudsz című verset hallgatja a közönség, a színművész is lassan bejön a színpadra, és kezdődik a 45 perces varázslat. Ady Endre, Juhász Gyula, Jung Károly, Reményik Sándor, Szilágyi Domokos és mások művei hangzanak el a Szeretnék néha visszajönni még című, rendkívül szuggesztív verses összeállításban.
Molnár Zoltán önálló estjének témája: a menni vagy maradni kérdése, és ahogy a versek sorjáznak, a szülőföld szeretete, az életbe vetett hit, a múlt, az emlékezés elevensége, ugyanakkor a jövőbe tekintés is kibontakozik a költészet által, a színész ihletett tolmácsolásában.