Pénteken, 2019. február 1-én, 19 órai kezdettel, a törökbecsei Községi Művelődési Ház földszinti termében vetítésre kerül a “Mezei virág illata” (Miris poljskog cveća)  c., a VIP Kinoteka projektje által digitálisan átdolgozott, 1977-ben forgatott jugoszláv film és amelynek rendezője Srđan Karanović.

A belépő ingyenes.

A VIP Kinoteka célja, hogy megóvja a nagy jelentőségű, nemzeti kulturális értékű jugoszláviai játékfilmeket.

A “Mezei virág illata” c. filmet dokumentum- és játékfilmekből álló kollázs formájában valósítottak meg, melyben egy színészt láthatunk, aki nyilvánvaló ok nélkül elhagyja a családját és a színházat ahol dolgozott, majd barátja hajójára megy.

A film 1978-ban megnyerte a Cannes-i Filmritikusok Nemzetközi Szövetségének (Fipresci) díját, a pulai Filmfesztiválon megnyerte a legjobb rendezésért (Srđan Karanović), zenéért (Zoran Simjanović) és fényképért (Živko Zalar) járó Arany Arénát. Ugyanabban az évben Belgrádban megnyerte a Mala Pula díjat, valamint az Ifjúsági központ plakettjét.

Szereplők: Ljuba Tadić, Aleksandar Berček, Bogdan Diklić, Gorica Popović, Olga Spiridonović, Sonja Divac, Mića Tomić…Pénteken, 2019. február 1-én, 19 órai kezdettel, a törökbecsei Községi Művelődési Ház földszinti termében vetítésre kerül a “Mezei virág illata” (Miris poljskog cveća)  c., a VIP Kinoteka projektje által digitálisan átdolgozott, 1977-ben forgatott jugoszláv film és amelynek rendezője Srđan Karanović.

Szereplők: Ljuba Tadić, Aleksandar Berček, Bogdan Diklić, Gorica Popović, Olga Spiridonović, Sonja Divac, Mića Tomić…