A BORJAS – 7000 ÉVVEL EZELŐTT c. dokumentumfilm beutatója a Törökbecse Községi Művelődési Ház földszinti termében lesz megtartva szerdán, 2018.10.10.-én 12,00 órai kezdettel, és csütörtökön, 2018. 10.11.-én 19,00 órakor..

A belépő ingyenes.

A Tisza partján, Törökbecse közelében található a hétezer éves település, Borjasnak hívjuk, mint a középkori falut, amely ugyanazon a területen volt

Ez az ójkőkori település sokban érdekes számunkra: több mint ötszáz évig fennálllt, a Tisza- és a Vinča- kultúra kereszteződésében, nagy terüketen.

A Vajdasági Múzeum és a németországi Kiel város Korai Történelem- és Őskorkutató Intézet régészeinek négy éves kutatásai során sokat megtudtak a újkőkori Bánságról, ám sok kérdésre még nem leltek választ, mint pl. hogy tudtak hétszáz kilóméter távolságból anyagot szerezni, amikor még a lovak nem voltak megszelídítve?

A dokumentumfilmet a Media Art Kontent, a Sabadoš servis és az Aksios média közösen készített. A Vajdasági Múzeum régészeti csoportja mellet, Aleksandar és Ildikó Medović vezetésével, ezt az egyórás filmet aláírják még többek között, a zeneszerző Farkas Róbert, az operatőr Bojan Dakic, a szerkesztő Vladimir Antic és a rendező Rastislav Durman.