A Törökbecse községi Művelődési ház meghívja Önt a “Törökbecsei posta 240 éve” c. kiállításra, amely 2017. november 15-én lesz megtartva 19 órai kezdettel a “Selo” kiállítóteremben. A kiállítás szerzője André Károly, régiség gyüjtő.

A posta latin eredetű szó: posita – állomás, állás, stacio – hely.

Már a Római birodalomban létezett postai állomás. Augusztus római császár vezette be elsőként a posta rendszert.

Amikor Mária Terézia 1748-ban kiadta a Császári Postai Pátenst, megkezdődött a postai szolgálat korszerűsítése. Egy évre rá a Habsburg monarchia területén bevezették a postakocsi, azaz “delizsansz” működését.

Pontos adatokból tudjuk, hogy Nagybecskereken 1737-ben, Törökbecsén 1777-ben nyílt meg az első posta. 1778-ból van egy térkép ahol postai kürtel jelölték azokat a településeket, ahol posta van. Városunk is be van jelölve, Bechei név alatt.